info[kukac]gyermekkelvagyok.hu

Karácsonyi versek 2. rész

Karácsonyi versek

Karácsonyi versek 2. rész

 

Ebben a bejegyzésben karácsonyi verseket olvashat. Olyan karácsonyi verseket gyűjtöttünk össze gyerekeknek, melyek könnyen megtanulhatóak és népszerűek. A versek, így a karácsony versek megtanulása is hozzájárul a gyerekek fejlődéséhez.

 

 A karácsony melege

 

Fenyőfa áll a szoba közepén,
s kinn hóborította táj.
Lángocska gyúl, a szívek mécsesén,
sokakat melegítve át.

Milyen szép a karácsony ünnepe!
Mindegy, hogy gazdag vagy szerény.
Legfontosabb most is a szeretet,
ebből kell, hogy legyen elég.

A szeretet legalább ingyen van.
Ezt bárkinek átadhatnád.
Igen! Ma a szeretet napja van!
Ebből is ajándékozzál!

A kályha dorombolva melegít,
majd a nap tüzesen izzik.
Bizony ez nem mindenkinek segít.
van, aki belülről fázik.

A fenyőfát, ha már eltüzelték,
s kinn is zöldell majd a táj,
Lángocska! Égj a szívek mécsesén.
S mindenkit melegíts át!

 

Ady Endre – Kis, karácsonyi ének

 

Tegnap harangoztak, holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok, csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok s a három királyok.

Én is mennék, mennék, énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet szépen igazolnám.

 

 Aranyosi Ervin – Kezdődjék a Karácsony

 

Falu végén kicsi ház, hófelhő rá havat ráz,
porcukorral szórja be hófehér a teteje.

Erdő szélén nagy a hó, ott éldegél Nagyanyó,
ott él vele Nagyapó, náluk lenni csoda jó!

Havas úton száll a szán, meg is érkezik talán.
Leugrál a sok gyerek, hóbuckákon hempereg.

Majd kis lábuk odafut, hova vezet csoda út.
Háznak nyílik ajtaja, ott vár rájuk Nagyapa.

Ott vár rájuk Nagyanyó.
Csak amikor nagy a hó, nehézzé lesz minden út,
amin a szán idefut.

Betódul a sok gyerek, mind jókedvű, mind nevet,
osztoznak a kalácson, kezdődjék a Karácsony!

 

Radó Lili – Mit üzen az erdő?

 

Víg ünnepre készülődünk, esteledik már.
Szobánkban a szép fenyőfa teljes díszben áll.
Zöld ágain kis csomókban puha vattahó,
tűlevél közt víg aranyszál, fel-felcsillanó.
Itt is csillog, ott is ragyog, mint a napsugár,
s csilingelő csöpp csengettyű édes hangja száll,
akárcsak az erdőben a dalos kis madár.
Csitt csak! Figyeld mit is suttog
szép fenyőfánk most neked?
-Halló itt az erdő beszél!
Sürgős fontos üzenet:
Kívánunk ma mindenkinek
szép fenyőfa ünnepet!

 

Bodor Miklós – Betlehemi csillag

 

Betlehem csillaga vezet három királyt
köszöntve Mária újszülött kis Fiát.

Karácsony este van csend honol a tájra
szeretet szívekben békesség hazája.

Harang hangja kondul hótakarta tájon
templomba hívogat havas pusztaságon.

Harangszó hívogat zengő szép zenével
egybeolvad hangja hívők énekével.

Egy család asztalnál szívük valakit vár,
Ki nem jöhet haza üres egy szék egy tál.

Zöldel a fenyőfa besétál a házba
ünnepre öltözik csillogó ruhába.

Betlehem csillaga vezet három királyt
köszöntve MÁRIA újszülött kis Fiát.

 

Csanádi Imre – A karácsony akkor szép

 

A Karácsony akkor szép, hogyha fehér hóba lép.
Nem is sárba, ebadta, ropog a hó alatta.

Hegyek hátán zöld fenyő, kis madárnak pihenő,
búcsúzik a madártól, őzikétől elpártol.

Beszegődik, beáll csak a karácsony fájának,
derét-havát lerázza, áll csillogva, szikrázva.

Ahány csengő, csendüljön, ahány gyerek, örüljön,
ahány gyertya, mind égjen karácsonyi szépségben.

 

Devecsery László – Karácsonyi pillangók

 

Karácsonyi kismadár
üldögél az ágon;
karácsonyi muzsika:
szél zenél a fákon.

Könnyed röptű hópihék
pillangóként szállnak,
ünnepváró pásztorok
köszönteni járnak.

Közeleg az este is:
hótiszta az álom;
angyal szavú szózatod
igaz szívvel várom.

  

Donászi Magda – Karácsony

 

Karácsonyfa, Karácsony,
ezüst dió zöld ágon.
Csilingelő csengettyű,
a fenyőfa gyönyörű.
Csillagszóró, gyertyafény,
ég a fenyő ünnepén.

 

Donászy Magda – Kis fenyő

 

Szabad-e bejönni?
Zöldfenyő vagyok.
Kicsiknek, nagyoknak,
Békés jó napot!

Jó napot, Zöldfenyő!
Régen várunk rád,
maradj itt minálunk,
díszítsd a szobát!

Nincs tarka virágom,
egyetlen tobozban
a távoli erdők
üzenetét hoztam.

Zúzmara díszíti
a tobozod, ágad,
maradj itt közöttünk
kiskarácsonyfának.

Szeretettel jöttem,
szívesen maradok,
hogy veletek töltsem
a szép ünnepnapot.

Állj ide középre,
feldíszítünk szépen,
te leszel a legszebb
a földkerekségen.

 

Donászy Magda – Karácsony délután

 

Karácsony délután lassan jön az alkony.
Kíváncsiság bujkál minden gyerekarcon.

Végre sötétedik…
hamvas lesz az este.
Bodri velem együtt figyel minden neszre.

Mikor szól a csengő, az ajtó kitárul,
piros alma nevet rám fenyőfárul.

Tudom, az erdőből édesapám hozta,
a diót meg anyám be is aranyozta…

Azért olyan kedves, azért olyan drága,
meghatottan nézek apára…anyára.

 

Dsida Jenő – Itt van a szép karácsony

 

Itt van a szép, víg karácsony,
élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhítat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

 

Csanádi Imre – A karácsony akkor szép…

 

A Karácsony akkor szép,
hogyha fehér hóba lép.
Nem is sárba, ebadta,
ropog a hó alatta.

Hegyek hátán zöld fenyő,
kis madárnak pihenő,
búcsúzik a madártól,
őzikétől elpártol.

Beszegődik, beáll csak
a karácsony fájának,
derét-havát lerázza,
áll csillogva, szikrázva.

Ahány csengő, csendüljön,
ahány gyerek, örüljön,
ahány gyertya, mind égjen
karácsonyi szépségben.

 

Ezüst szánkót hajt a dér…

 

Ezüst szánkót hajt a dér hófehér határon
Deres szánon didereg, fázik a Karácsony.

Zendül a jég a tavon, amin által jönnek
Decemberi hópihén fénylik már az ünnep.

A kályhánkban láng lobog. Gyere be, Karácsony
Gyújtsd meg gyertyád, fényszóród a fenyőfaágon!

Melegedj meg idebent, légy vendégünk mára
Karácsonyi csillagod tedd a fenyőfánkra!

 

Fésüs Éva – Karácsonykor

 

Karácsonykor fényesek a felhők,
csillagokból horgol a tél kendőt.
Ráteríti hegyek tetejére,
fenyőágnak jégrojtos a vége.
Karácsonykor mindenki varázsol,
meglepetés bújik ki a zsákból.
Szekrényeknek titkos rejtekéből,
édesapám legmélyebb zsebéből.
Karácsonyra kalácsot is sütnek,
nincsen ennél izgalmasabb ünnep!
Ajándékot én is készítettem,
amíg készült majdnem tündér lettem!

 

Gazdag Erzsi – Három királyok

 

Meghozta az ünnepet Gáspár, Menyhért, Boldizsár
Mire nevük kimondom, mindegyike kis király

Ajtóm előtt megállnak vándor Három Királyok;
koronájuk fülig ér alig látszik orcájuk.

Gáspár előénekes közben, kőzően furulyál
Menyhért verse elszakadt, összefűzi Boldizsár

Fénylik botos-csillaguk, fénylik arcuk pirosan.
Felmutatják jászolban a gyermeket, a barmokkal

Apró Három Királyok, ünnephozó barátok,
karácsonyi köszöntőnek beállnék én hozzátok!

 

Gyere be, Karácsony…

 

A kályhánkban láng lobog.
Gyere be, Karácsony!
Gyújtsd meg gyertyád, fényszóród
a fenyőfa ágon!
Melegedj meg idebent, légy
vendégünk mára!
Karácsonyi csillagod tedd a fenyőfánkra!

 

Jaj de pompás fa

 

Jaj, de pompás fa, a karácsonyfa,
nincs árnyéka csak játéka, jaj, de pompás fa.
Minden ága ég, gyönyörűen ég,
kis Jézuska vigyáz rája, el ne aludjék.

 

Jézuska üzenete (mondóka)

 

Hulló hópelyhektől Jézuska üzeni,
gyerekek, gyerekek rossz ne legyen senki.
Mert a jó gyermeket Jézuska szereti
Szent karácsony estén keblére öleli.

 

László Szilvia – Karácsonyi ének

 

Karácsonyfa tűlevelén kis csengettyű üldögél,
csengő hangján énekelget, csingli-lingi nevetgél.
Kint a hóban, falu tornyán megkondul a nagyharang,
zengő-bongó hangon dalol, bimmi-bamm, giling-galang.

Megérkezett szép karácsony, köszöntjük az ünnepet,
örüljetek nénik, bácsik, örüljetek, gyerekek!
Együtt csendül, együtt zendül kiscsengő és nagyharang,
jó, hogy itt vagy, szép Karácsony, csingi-ling, giling-galang.

 

Karácsony est

 

Karácsony est és zöld fenyő,
kis gyermekek vágya,
itt vagy tehát, szívünkbe száll,
karácsony édes álma.
Leszáll közénk a szeretet,
kis Jézusunk megszületett,
itt vagy tehát, földünk jaját,
változtasd örömre át.
Oh jöjjetek jó emberek,
hozsánnát s dalt zengjetek,
hadd váljon már valóra át,
a békesség, a rég várt.
A földre szálljon szeretet,
hisz Jézusunk megszületett.
Karácsony est és zöld fenyő,
ez örök remény s béke.

 

Karácsony

 

Lehalkul a város zaja karácsony estére.
Melengeti a lelkünket a kis gyertyák fénye.
Megszületett a szeretet lelkünkben e napon.
Hogy a fáradt embereknek hitet, reményt adjon.

 

Karácsonykor

 

Karácsonykor csillag nyúlt ki Betlehem felett.
Betlehemi istállóban Jézus született.
Karácsonykor szívetekben legyen szeretet.
Jézus útján járjatok, mert Istenhez vezet.

 

Karácsonyi Tündérek

 

Ezernyi csillag hull most az égből,
fagyos kis tündérek suttognak az éjről.
Nem is tündérek, hópihék talán.
jeges csillagpor hull a Földre rá.

Karácsony éjjelén az ablakból látom,
fehérbe öltözött a táj kint a határon.
Lelkem megnyugszik, s béke járja át,
boldogan kívánok “jó éjszakát”.

De a millió tündér nem alszik el,
a világ reggel békével kel.
Csillámló táncukkal szeretet szórtak,
az emberek arcára mosolyt varázsoltak.

Maradjon ez így egész éven át,
ne csak ha csodáljuk a tündérek táncát!

 

Kérlelő

 

Kedves fenyő kérve kérünk,
Karácsonykor légy vendégünk!
Engedd, hogy felöltöztessünk,
fénylő gyertyákkal díszítsünk!

Lurkók körbe táncoljanak,
díszeiden ámuljanak.
Köszöntsenek új énekkel,
öröm-osztó csengettyűkkel.

 

Kiskarácsony

 

Kiskarácsony, nagykarácsony,
kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegébe!
Jaj, de szép a karácsonyfa!
Ragyog rajta a sok gyertya!
Itt egy szép könyv ott, egy labda!
Jaj, de szép a karácsonyfa!
Béke szálljon minden házra,
Kis családra, nagy családra!
Karácsonyfa fenyőága,
Hintsél békét a világra! Kis fenyőfa, nagy fenyőfa,
kisült-e már a malacka?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegébe!

 

Köszöntlek karácsony

 

Köszöntlek karácsony, békesség ünnepe,
kicsi szívem e napon örömmel van tele.
Itt a karácsonyfa, rajta cukor, játék,
meleg téli ruha, hogy senki se fázzék.
Gondoskodj mirólunk mindig kis Jézuska,
hogyha nem is máskor így karácsony tájban.

 

Madár János – Karácsony

 

Csillagfényben aranyág.
Aranyágon alma.
Őrzi három télapó.
Úgysem alszom el ma!
Egész éjjel csodálom ezt a szép fenyőfát.
Gyertyafényes csillagszórós, csilingelő ágát.
Karácsony, karácsony, kisült a kalácsom.
Kóstoljátok, egyétek, a mákost is vegyétek!

 

Meggyesi Éva – Téli éjjel

 

Téli éjjel ,téli álom
hűvös,hideg pillanat,
mely lelkembe belegázol
mint egy űzött éji vad.

Lassan jő a szép karácsony
nyisd meg hát kő szívedet!
Látod? Lassan átitatja
békesség,és szeretet.

 

Mentovics Éva – Karácsonyi jókívánság

 

Szent karácsony beköszöntött,
pompázatos ruhát öltött.
Oly szaporán, mint a zápor,
ezer csillag hull a fáról.

Örömkönnyek hullnak egyre,
s pottyannak a kis kezekre.
Fenyőfánkat körbeálljuk,
és egymásnak azt kívánjuk:

E szép este minden fénye
adjon erőt az új évre.
Minden napja legyen ünnep,
melengesse kis szívünket.

 

Mennyből az angyal

 

Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok!
Hogy Betlehembe sietve menvén lássátok, lássátok.
Istennek fia , aki született jászolban, jászolban,
Ő leszen néktek üdvözítőtök valóban, valóban.
Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Mária.
Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szentfia, szentfia.
El is menének köszöntésre azonnal, azonnal,
Szép ajándékot vivén szívükben magukkal, magukkal.

 

Móra László – Karácsonyi Csengő

 

Csingilingi, cseng a csengő,
száll a szánkó, mint a felhő,
csaknem elszakad a gyeplő,
csingilingi, cseng a csengő.

Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
megjön a szép fenyőgallyal,
cseng a csengő, jõ az angyal.

Itt a Jézus angyalkája,
égben termett csodafája,
s mindent, mindent aggat rája
a kis Jézus angyalkája.

Arany diót, arany csengőt,
ezüst lepkét, ringót rengőt,
amilyen még földön nem nőtt,
s csilingelő arany csengőt.

Kérünk Jézus angyalkája,
ahol sok a koldus, árva,
hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.

hozz örömet, békességet,
a szíveknek melegséget,
karácsonyi szép meséket,
s az Istennek dicsőséget.

 

Pásztorok

 

Pásztorok, pásztorok,
nagy öröm vár rátok,
megszületett Jézuska,
akit régen vártok.
Nem messze istálló,
ragyog régi fényben,
ott fekszik a kisded,
Mária ölében.
Egyszerű szívetek,
nyissátok meg neki,
a szegények baját,
Ő mindig átérzi.

 

Szathmáry József Maryjoz – Boldogok a csillagok

 

Székre állok, nagy leszek, ajtórésen belesek.
Sül a beigli teteje, menni, menni befele
Ezüst csengő szól szerényen,
csillag ragyog fenn az égen.
Kis Jézusnak szól az ének,
istállóban bárány béget
Betlehemi csillagok, én is, én is itt vagyok.
Hoztam Neked levelet, beleírtam: szeretet.
Templomharang búg a csendben, fehérlik a hó köröttem.
Boldogok a csillagok.

 

Tóth Árpád Ferenc – Ugye, hallod szavam?

 

Karácsony van! Kisjézusom,
ugye, hallod szavam?
Segíts nekem, hogy még jobban
ismerhessem magam!

Segíts, hogy a testvéremnek
jó testvére legyek,
szeretetem tőled kapjam,
és hogy szeressenek!

Segíts, hogy a szüleimnek
jó gyermeke legyek,
Megérthessem a világot
és az embereket!

Karácsony van, Kisjézusom!
Téged ünnepelünk.
Hit, a béke s a szeretet
legyen mindig velünk!

 

Túrmezei Erzsébet – Karácsonyi kívánság

 

Ha én betlehemi pásztorgyerek lennék,
karácsony estéjén a jászolhoz mennék.

Ha volna egy szelíd szép, fehér báránykám,
azt is odavinném, azt is odaszánnám.

Gyorsan letérdelnék…
Milyen jó is volna!
Angyalok éneke gyönyörűen szólna.

Talán egy kis angyal kezemen is fogna…
Megtartó Úr Jézus  rám is mosolyogna.

De én nem lehetek…
mért is nem lehetek betlehemi nyájat őrző pásztorgyerek!
Magyar földön járok…
el is múlt az régen, hogy az a csillag ragyogott az égen.

Van most csillag elég, de úgy egy se ragyog.
Nem énekelnek már mennyei angyalok.

Úr Jézus elébe elmegyek én mégis,
száz nap és száz éjjel, ha mindig mennék is.

Száz nap és száz éjjel, még nem is kell járnom:
Odarepít engem, az én imádságom.

Mért megyek elébe?
megköszönni szépen, a sötét világra, hogy leszállott értem.

Megmondani neki: életem, halálom:
már én csak ezentúl mindig őt szolgálom.

Megsimogat, tudom szerető szemével,
Megtelik a szívem szíve melegével.

Megtartó Úr Jézus édes mosolyával:
karácsonyestének nagy boldogságával.

 

Tóth Árpád Ferenc – Óhaj

 

Bár fenyőfa lehetnék, madarakat etetnék!
Kedveskednék mézzel, friss rügyek levével.
Büszkeségem nem csorbulna akkor sem, ha könnyem hullna.
Megszínezném a telet, megfékezném a szelet.
Ágaimon cinkék mulatnák az estét.
Adventkor is illatoznék, gyertyafényben megfürödnék.
Eljönne az ünnepnap, engem is kivágnának.
Meleg szoba várna karácsony napjára,
s csillagszórós békét hozna az áhítat: karácsonyra.

  

Tóth Árpád Ferenc – Szórom a mákot

 

Luca, Luca széke elkészül-e végre?
Édesapám faragja, kész már minden darabja.

Össze kéne rakni! Minek még faragni?
Türelmetlen gyermekek várják már az ünnepet.

Karácsonykor éjjel félve nézek széjjel.
Szórom, szórom a mákot, nagyon-nagyon vigyázok.

Éjfélkor felcsendül, hálaének zendül.
Minden hívő énekel, szentmisével ünnepel.

Felállok a székre, Luca, Luca-székre.
Templomajtók nyíljatok!
Boszorkányok fussatok!

 

Udud István – Ég a gyertya

 

Ég a gyertya, ég, el ne aludjék!
Karácsonyfa- gyertya köré mind ide gyűljék!

Ég a gyertya, ég, el ne aludjék!
Csillagszóró száz sziporka
mind ide hulljék!

Ég a gyertya, ég, el ne aludjék!
Béke,szeretet, igazság
el sose múljék!

 

Weöres Sándor – Szép a fenyő

 

Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az új esztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.

 

A karácsonyi versek 1. részét ide kattintva egy korábbi bejegyzésünkben olvashatja el.

 

Gyermekkel vagyok

gyermekkelvagyok.hu

 

 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk, szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat.
Elfogad
Elutasít
Cookie beállítás