info[kukac]gyermekkelvagyok.hu

10-11-12 hónapos babák fejlődése

Baba fejlődése 7-9 hónapos korig

Babák fejlődése 10-11-12 hónapos korban

 

Ebben a bejegyzésünkben a babák fejlődése a 10-12 hónapos korig kerülnek leírásra. Reméljük ezen bejegyzésünkben is talál olyan információt, amit hasznosnak talál. Lássuk is fejlődés további  szakaszait.

Babák fejlődése a 10. hónapban

 

A baba 10 hónapos korára szinte már elcsodálkozunk, hogy a még nem régen született gyermekünk milyen okos, független kis emberré fejlődött, aki már szinte profi módon kommunikál. A babát erre az időszakra már szinte ki lehet ismerni, látjuk, hogy mennyire csendes, nyugodt vagy eleven kis személyiséggé fejlődött. Egyre jobban érdekli a környezetében lévő többi gyerek, megérinti, megsimogatja őket, mosolyog rájuk.

Ebben a korban a csecsemők nagyon sokat utánoznak, szinte mindent lemásolnak, amit a felnőttek csinálnak. A tíz hónapos babák megértik az egyszerű parancsokat, bizonyos szavakhoz jelentéseket is csatolhatnak (pl.: ma-ma, pa-pa, pá-pá). Amikor azt kérdezzük tőle, hogy hol van az „autó” vagy a „kutya”, a baba keresi és rámutat a tárgyra, dologra sőt az első szavakat is kimondhatja, több szótagot összekapcsolva sokat gagyog. Beszédfejlődését úgy is elősegíthetjük, hogy a keresett, majd megtalált tárgy jellemzőit elmondjuk és közben megmutatjuk annak részeit.

10 hónapos korban a baba már ügyesen ül és mászik, sőt a felnőtt ujjait megfogva egészen ügyesen elkezd lépegetni (akár oldalra is) és csak egy kézzel kapaszkodik. Együttműködésére jellemző, hogy az öltöztetésnél segít beledugni a kezét a pulóver ujjába.

Ülve még mindig szívesen eljátszik akár egyedül is, a dobozba való játékok ki-be pakolása jó időtöltés számára. A játékokat mindig úgy helyezzük el babánk köré, hogy azért utána kelljen nyúlni, és ezáltal mozgásra késztessük, aktivitást váltsunk ki belőle. A különféle zsinórral húzható játékokat ügyesen használja.

Az evés során is megfigyelhető az önállósodási törekvése a babának, így bátran adjuk a kezébe a kis műanyag kanalát, hogy gyakoroljon.

10 hónapos korára a babának már van annyira erős mozgása az állkapcsának, hogy a darabos ételeket is meg tudja rágni. Ha darabos ételt adunk a babának, akkor azt feltétlenül vágjuk pici, apró darabokra. Gyümölcsök közül adhatunk a 10. hónaptól kezdődően már a babának például dinnyét, szilvát, sárgabarackot, zöldségek közül megpróbálkozhatunk a spenóttal, karfiollal, sóskával. A gyermek 1 éves koráig ne adjunk tejterméket, ha volt a családban tejallergiás. Ha nem volt tej allergia, akkor jöhet a túró, natúr joghurt, kefir, sajt kóstolása.

A 10. hónapos korban tovább folytatódik a baba fogzása a felső középső metszőfogak, valamint a szélső metszőfogak kibújásával. A baba súlygyarapodása havonta általában 250 gramm, súlyuk 8-9 kg, hosszuk 70-71 cm.

Fejlődés a 11. hónapban

 

A 11 hónapos korára a baba már kapaszkodva ugyan, de oldalirányban lépeget, fel-és lemászik az ágyra/ágyról, székre, stabilan ül, feltérdel, valamint egyedül is fel tud állni. Ebben az időszakban is folytatódik az utánzás, szinte mindent lemásolnak, amit a felnőttek csinálnak.

Memóriája a babának már egyre jobb, emlékszik, hogy hova dugta a játékait, hol hagyta a kedvenc plüssállatát. Akarata egyre erősebb, ellenkezik a maga kis nyelvén ha valami nem úgy alakul ahogyan ő szeretné.

11 hónapos pici babáról van szó még mindig, ezért ne is várjuk el azt, hogy parancsra engedelmeskedjen. Lépésről-lépésre meg fogja érteni, tanulni, hogy mi a jó és mi a rossz, miért mondjunk el századjára is egy-egy dolgot. A legfontosabb, hogy dicsérjük, bátorítsuk, magyarázzuk el, hogy mit miért csinálunk, mit miért érünk tőle. Soha ne verjük meg ha valami „rosszat” csinál, tudatosítsuk benne, hogy őt szeretjük a legjobban a világon.

Tovább nő az ébrenléttel töltött órák száma, 1-2 alkalommal alszik a gyermek kb. 1-2 órát.

11 hónapos korára a babának már van annyira erős mozgása az állkapcsának, hogy a darabos ételeket is meg tudja rágni. Ha darabos ételt adunk a babának, akkor azt feltétlenül vágjuk pici, apró darabokra. Gyümölcsök közül adhatunk a 11. hónaptól kezdődően már a babának például dinnyét, szilvát, sárgabarackot, zöldségek közül megpróbálkozhatunk a spenóttal, karfiollal, sóskával.

A gyermek 1 éves koráig ne adjunk tejterméket, ha volt a családban tejallergiás. Ha nem volt tej allergia, akkor jöhet a túró, natúr joghurt, kefir, sajt kóstolása.

1 éves korig nem adható továbbá méz, glutén tartalmú gabona illetve ebből készült étel, ha volt a családban glutén érzékeny. Tilos továbbá a mandula, mogyoró, dió, és a hal.

A baba súlya 9000-9500 gramm, hossza átlagosan pedig 72 cm.

Baba fejlődése a 12. hónapban

 

Elérkezik az első születésnap! Minden baba más-más ütemben fejlődik, sok baba már az első születésnapja környékén megteszi az első önálló lépéseket, míg másoknál picit erre még várni kell.

12 hónapos nagy babánk egyre önállóbb, sok időt el tud tölteni azzal, hogy zajos játékait pakolja, rendezgeti, mindent a kezébe vesz, megvizsgál és eldob. Bármivel el tud játszani amit összeütve, rázogatva hangot ad, ezzel alakul a ritmusérzéke.  Mivel egyre fejlettebb az intelligenciája, fél az idegen dolgoktól, személyektől, ott érzi magát biztonságban, ahol ismerősök veszik körbe.

A babák kb 1 éves kor körül kezdenek el beszélni, megjelennek az egyszavas mondatok, hangsúlyával fejezi ki mondanivalóját környezete felé. Az első mondatok a közvetlen környezetében történő dolgokból adódik, ezért is jó, ha sokat beszélünk gyermekünkhöz, mondókákkal, rövid kis versekkel fejlesztjük a szókincsét. A szakemberek szerint a gyermek 1 éves korára 3-4 értelmes szót is ki tud mondani.

1 éves korára a baba már sok mindent megért, sok tárgynak nem csak a nevét ismeri, hanem azt is tudja, hogy mire való.

12 hónapos kor után akkor forduljunk szakemberhez, ha ekkor még nem mászik, nem ül stabilan, segítséggel nem lépeget, valamint nem gügyög, nem figyel ránk ha beszélünk hozzá.

Hozzátáplálás során a gyermek 1 éves koráig ne adjunk tejterméket, ha volt a családban tejallergiás. Ha nem volt tej allergia, akkor jöhet a túró, natúr joghurt, kefir, sajt kóstolása.

1 éves korig nem adható továbbá méz, glutén tartalmú gabona illetve ebből készült étel, ha volt a családban glutén érzékeny. Tilos továbbá a mandula, mogyoró, dió, és a hal.

 

A baba fejlődése a korábbi hónapokra vonatkozóan ide kattintva olvasható.

 

Gyermekkel vagyok

gyermekkelvagyok.hu

 

 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk, szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat.
Elfogad
Elutasít
Cookie beállítás