Megjárta Jancsi rövid mese
Jancsi kapált az apjával. Nem könnyű dolog a kapálás: Jancsi elfáradt. Meleg volt. A Maros kutya ott feküdt a hűsön, a körtefa alatt. Jancsi megtörülte a homlokát, és így szólt:
– Hej, édesapám, de jobb volna, ha kutya volnék!
– Hát csak légy – felelt az apja -, próbáld meg.
Jancsi letette a kapát. A Marost elkergette a körtefa alól, s maga feküdt oda. Onnan nézte, hogy az apja hogyan kapál. Az idő már délfelé járt. Jancsinak a szeme majd kiesett az éhségtől. Végre nagy nehezen megérkezik az ebéd. Az apa leteszi a kapát, és odaül a fa alá.
– Lássuk – mondja -, mi a leves!
– Bableves – mondja örömmel Jancsi.
– Csitt – szól rá az apja -, a kutya nem beszélhet. S enni kezd.
– Hát én nem kapok? – kérdi Jancsi.
– Hol hallottad azt, hogy a kutyának leves jár? Mondtam már, hallgass, mert te beálltál kutyának: kutyának nincs szava.
Hallgatott Jancsi, de szomorúan. Következett a főzelék. Abban volt hús is. Az apa megette a főzeléket, a húst is. A csontot odadobta Jancsinak.
Akkor már Jancsi sírva fakadt.
– Nini – mondja az apa -, hát mi bajod?
– Édesapám – feleli Jancsi -, nem kívánok tovább kutya lenni, mert ha még tovább is kutya vagyok, a tésztából se jut.
Így került ki aztán Jancsi a kutyaságból.
További rövid szöveges mesék ide klikkelve találhatók.
