A kisegér rövid mese
Egér asszonyságnak és Egér Uraságnak volt egy egér kislányuk. Ez az egér kislány nőtt, növekedett, és mindenfelé tudták már, hogy ő a világ legszebb kisegere. Oly szép volt, hogy Egér asszonyságnak mi jutott eszébe, mi nem: gondolta, férjet kerít neki. Egér uram is segített, de csak úgy, hogy bólogatott, meg a farkincáját csóválta, mert afféle férjuram módjára a fejtörést és a döntést átengedte Egér asszonyságnak.
Gondolt is ő az égvilágon mindenkire, aki a drágalátos kis egér leánykájának méltó férje lehetne; de mindegyiknek megvolt a maga hibája. Az egyiknek túlontúl hosszú volt a farka, a másiknak bozontos-nagy volt a bajusza, a harmadiknak hiányzott a foga. Egyik sem volt arra érdemes, hogy ekkora magas kitüntetés érje.
Hosszú tűnődés után Egér asszonyság és Egér uram gondolatai a Nap körül állapodtak meg. Alig várták, hogy jöjjön a hajnal és mihelyt gurigás szekéren begördült, így szólították meg:
– Téged várunk, hatalmas Nap. Tudd meg, hogy van egy tündöklő szépségű leánygyermekünk, a legeslegszebb kisegér, amilyen valaha született. Csak te lehetnél méltó férje, mert te vagy a leghatalmasabb, szeretnénk, ha feleségül vennéd.
Hanem a Nap így válaszolt:
– Nem én vagyok a leghatalmasabb, a leghatalmasabb a felhő, amely még engem is elhomályosít.
Ahogy ezt Egér asszonyság és Egér uram meghallották, nosza, útnak eredtek, hogy megkeressék a felhőt. Meg is találták. Hát épp sírdogált.
„Nem csoda, hiszen olyan egyedül van” – gondolták, és neki is elmondták ugyanazt, amit a Napnak.
– Nem én vagyok a leghatalmasabb – felelte a Felleg. – A leghatalmasabb a Szél, amely engem is megkerget.
Egér asszonyság és Egér uram csak álmélkodott, és indultak , hogy megkeressék a Szelet. Ott találták az országúton, és ha nem is tudták utolérni, egy szempillantásra, ahogy lecsillapodott, a fülébe kiabálták:
– Hatalmas Szél! Tudod-e… – De a Szél a szavukba vágott:
– Tudok mindent. Csakhogy nem én vagyok a leghatalmasabb. Mert a leghatalmasabb a Fal, amely engem is feltartóztat.
Egér asszonyság és Egér uram körülbámulnak, hát ott volt a Fal, nem messze. Odaszaladnak, szólnak hozzá, zöld mohás, roskatag, feketedett fal volt az már. Egér asszonyság és Egér uram szólítják, szólongatják torkuk szakadtából többször is, de csak nem hallja a Fal, olyan öreg volt már, olyan süket.
Valahára nagy nehezen csak meghallotta, és így szólt: – Nem én vagyok a leghatalmasabb, a leghatalmasabb az egér, amely még rajtam keresztül is lyukat rág.
Egér asszonyság és Egér uram egymásra néztek, felkunkorították farkincájukat, kissé hátra sunyították fülecskéiket, és ráncba szaladó, fontoskodó képpel – uzsgyi!… Úgy eltűntek az országút árkán, hogy mielőtt látta volna valaki, már nem voltak sehol.
Egér asszonyság és Egér uram csakhamar hozzáadták a lányukat egy ifjú egérhez, és a lakodalom napján Egér asszonyság is, Egér uram is szentül meg voltak győződve, hogy az ő vejüknél nincs hatalmasabb a világon.
Meg is maradtak ebben a hitükben, s azontúl csupa boldogság volt az életük.
További rövid szöveges mesék ide klikkelve találhatók.
