A csökönyös kiselefánt rövid mese
Élt az afrikai őserdőben egy kiselefánt. Olyan csökönyös volt, hogy senki sem boldogult vele.
Egyszer az elefántcsalád sétára készülődött.
– Menjünk – mondta elefántpapa.
– Nem megyek – felelte a kiselefánt.
– Menjünk – ismételte elefántmama.
– Nem megyek – felelte újra a kiselefánt.
– Menjünk – mondták neki idősebb testvérei is.
– Nem megyek – hajtogatta a kiselefánt.
– No, akkor nélküled megyünk – mondták az elefántok, és elindultak.
A kiselefánt egyedül maradt. Egyszerre úgy érezte, hogy rettenetesen szeretne sétálni menni a többiekkel, és nagyon megsértődött, amikor az idősebbek elmentek nélküle.
„Ha már így történt – gondolta magában –, nem leszek többé elefánt” – és elhatározta, hogy oroszlánkölyök lesz.
Levetette magát a földre, kalimpálni kezdett a levegőben a négy lábával, egészen úgy, mint a kisoroszlánok szoktak.
Odaszaladt hozzá a félénk gazella, megállt egy pillanatig, ránézett a kiselefántra, megijedt és elszaladt. Futás közben könnyedén emelte karcsú lábait, és megrázta szarvacskáit.
– Én is így teszek! – kiáltott fel a kiselefánt, és elkezdett ugrándozni, mint a gazella. Fülei megrázkódtak, mint a banánfa levelei a szélben, és esetlenül botorkált kövér lábain. Hamarosan egész teste megfájdult az ugrándozástól.
„Nem is olyan jó gazellának lenni” – gondolta magában, azután meglátott egy zöld szemű gyíkot. A gyík egy vékony inda levelén ült, mely lelógott a fáról.
– Jó napot! – köszönt neki a kiselefánt. – Hogy vagy?
– Rosszul – felelte a gyík. – Kiengedtem a gyerekeimet a folyópartra, hogy unokatestvéreikkel, a kiskrokodilokkal játsszanak.
– Én is szeretnék játszani valakivel – mindta a kiselefánt. – Mindjárt felmászom hozzád a levélre, és hintázni fogunk.
– Azt már nem! – sziszegte a gyík.
– Hogyan? – sértődött meg a kiselefánt. – Te nem akarsz velem játszani?
– Persze, hogy nem akarok. Te túlságosan nehéz vagy, és leszakítod a fa leveleit. Isten veled! – és a gyík egy szempillantás alatt eltűnt a fa sűrű lombja között, csak a farka villant elő.
– Nem baj, majd találok jobb játszópajtást is! – prüszkölt a kiselefánt, azzal továbbment.
Egy tisztáson majmokat pillantott meg. A majmok fogócskáztak.
– Ez nekem való játék – mondta. – Játszahatok veletek? – kérdezte a majmokat.
– Gyere, játsszál velünk! – üvöltötték a majmok.
De a kiselefánt, bárhogy igyekezett is, egyetlen majmot se tudott elfogni.
Hamarosan egészen kifogyott az erejéből.
– Nem jó majomnak lenni – mondta, és otthagyta a majmokat. Azok még sokáig nevettek a lomha, nehézkes elefánton.
Ment, mendegélt a kiselefánt, míg meglátott egy papagájt, amely ágról ágra szállt. Olyan csodálatos tarka tollai voltak, hogy a kiselefántnak káprázott a szeme.
– Tudom már, mit csinálok! – örvendezett. – Repülni fogok.
– Kezdd el, én majd nézem – felelt a papagáj.
A kiselefánt ugrott egy nagyot, de nem sikerült a levegőbe emelkednie, hanem leesett a földre, és megütötte a lábát.
Az öreg papagáj félrefordította a fejét, és mosolyogva nézte.
– Itt nem tudok nekifutni – mondta a kiselefánt zavarában.
– Megmutatom neked, hol lehet nekifutni – vigasztalta a papagáj, és elvezette a kiselefántot a meredek folyópartra. – Nézd – mondta a gazfickó. Odament egészen a szakadék széléhez, ugrott egyet, és felrepült.
A kiselefánt szintén odament a szakadékhoz, ő is ugrott egyet, és… beleesett a vízbe. Kimászott a partra, vizesen, sárosan, tele iszappal és hínárral.
Kétségbeesve körülnézett, és egyszerre meglátta elefántpapát, elefántmamát és testvéreit a parton, amint szótlanul figyelték őt.
Elszégyellte magát a kiselefánt.
– Vigyetek magatokkal sétálni – mondta. – Ezentúl mindig elefánt akarok lenni.
És az egész elefántcsalád elindult sétálni.
További rövid szöveges mesék ide klikkelve találhatók.
