A csonka torony
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl élt egy szegény özvegyember három fiával és egy lányával. Lakott a szomszédjukban egy özvegyasszony, akit a szegényember feleségül vett.
Telik múlik az idő, az özvegyasszony nagyon nem szerette meg az idő során az özvegyember gyermekeit. Egyik nap így szól a lányhoz: Vidd el a bátyjáidnak ezt a kis eledelt, biztos megéheztek a mezőn.
A lány úgy is tett, elvitte az eledelt a testvéreinek, akik amint megették teljesen megvadultak tőle, szárnyaik nőttek és elrepültek a csonka torony felé. Hazament nagy sírva, elmondja az apjának, hogy mi történt, hogy addig meg sem áll, míg a bátyjait fel nem találja. Ment, mendegélt szegény lány, bejárt országot-világot, de csak nem találta meg a bátyjait annyit tudott csak, hogy a csonkatorony felé kell keresni őket.
Egyszer csak egy kicsi házhoz ért, bement oda. Hát ott ült egy öregasszony. Köszön neki: – Adjon Isten jó estét, öreg anyó! – Adjon isten neked is, édes leányom! Hát te hol jársz itt, hol a madár se jár? Elmondja a leány, hogy mi járatban van.
Azt mondja az öregasszony: – Hát édes leányom, én a Nap anyja vagyok, de én nem tudlak útbaigazítani. Hírét sem hallottam a csonka toronynak; de mindjárt hazajön a fiam, ő talán útbaigazít. Várnak egy keveset, s hát csakugyan jön is a Nap haza éjjeli szállásra. Szerencsés jó estét kíván az anyjának, s mindjárt kérdezi: – Ki van itt, anyó? Valami emberszagot érzek. Előjött a lány megszeppenve, elpanaszolja a Napnak is, hogy milyen nagy az ő szomorúsága.
A csonka toronyban laknak az ő bátyjai, de eddig még senki sem tudta odaigazítani. Gondolkozik a Nap, gondolkozik sokáig, de csak nem jut eszébe, hogy merre lehet a csonka torony. Hanem azt mondja a leánynak, hogy menjen el a Holdhoz, az talán tudja.
Megköszöni szépen a leány a jó tanácsot, s elmegy a Holdhoz. Kérdezősködik ennél is, de ez sem tud többet a Napnál, hanem igazítja a Szélhez, ez majd bizonyosan tudja. Gondolkozik a Szél, gondolkozik erősen, egyszer csak azt mondja: – Tudom én, hol van. Éppen a világ végén, még azon is túl. Ülj fel hamar a hátamra, de kapaszkodj bele jól, mert nagy útra megyünk, s sebesen kell járnunk!
Felül a leány a Szél hátára, végig suhannak az egész világon, még azon is túl, s éppen a csonka torony tetején teszi le a leányt.
A legények pedig éppen a templom közepén ültek, s a leánytestvérükről beszélgettek. Az idősebb két legény a leányt okolta, hogy ők úgy megvadultak, csak a kisebbik védelmezte. Hej, ha ide vetődnék, mit csinálnának vele! A legidősebb azt mondotta: darabokra szaggatná; a második: hogy ő megölné; a harmadik pedig ezt mondja: – Én bizony megölelném, megcsókolnám, mert ő szegény semminek sem oka. Azzal elhallgattak a legények, s hát – láss csudát! – ott terem előttük a húguk, s keserves sírással a nyakukba borul.
De bezzeg nem bántották, hanem mihelyt meglátták, s megtudták, hogy mindennek az a gonosz mostoha az oka. Tüstént a Szél hátára kerekedtek, s meg sem álltak hazáig. Ahogy beléptek az ajtón, nagyot sikolt a gonosz mostoha, s abba helyben szörnyű halált hal ijedtében. Az árvák pedig azontúl boldogul éltek, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.
További rövid szöveges mesék ide klikkelve találhatók.
