A három kívánság rövid mese
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, élt egy szegény ember s a felesége. Fiatalok voltak mind a ketten, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokszor veszekedtek.
Egyszer egy este az asszony tüzet rak. Gondolja magában, mire az ura hazajön, főz valami vacsorát. Még a víz jóformán fel sem forrott, jön haza az ember, s mondja az asszonynak nagy örömmel:
– Hej, feleség, ha tudnád, mi történt! Vége a nagy szegénységnek, lesz ezután mindenünk, amit szemünk-szánk kíván.
– Ugyan ne tréfáljon kend – mondta az asszony -, miféle kincset talált maga?
– Hallgass csak ide. –kezdte a szegény ember. Amint jövök hazafelé megláttam egy sárban rekedt kocsit, a kocsi előtt négy szép fekete kutyát befogva. A kocsiban lévő asszony azt mondja nekem: “Segíts nekem jó ember, húzd ki a sárból a kocsit, bizony nem bánod meg.” Erre fogtam magam és segítettem. Kérdezte az asszony, hogy házas vagyok-e. Mondom neki, hogy igen. Kérdezi, hogy gazdagok vagyunk-e. Mondom neki, hogy bizony szegények vagyunk, mint a templom egere. Azt mondja erre az asszony: “Mondd meg a feleségednek, hogy kívánjon három dolgot, teljesülni fog a kívánsága.”
– Ugyan rászedte kendet!-nevetett a szegény ember felesége.
– Majd meglátjuk. Próbálj csak valamit kívánni, feleségem!
Erre az asszony azt kívánja:
– Bárcsak volna egy kolbászunk, amit parázson megsütnénk.
Alig mondta ki, már le is szállt a kéményből egy lábas, benne akkora kolbász, hogy akár kertet lehetett volna keríteni vele.
– Látod, igazam volt – örvendezett a szegény ember -, hanem most már valami okosabbat kívánjunk.
Közben a szegény ember elővette a pipáját, volt még egy kicsi dohánya, megtömte. Benyúlt a tűzbe, hogy parazsat tegyen a pipájára, de olyan ügyetlenül talált benyúlni, hogy a lábast a kolbásszal feldöntötte.
– Az istenért, a kolbász! Mit csinál kend? Bár az orrára nőtt volna kendnek! – kiáltott ijedten a felesége, s ki akarta kapni a kolbászt a tűzből, de bizony az akkor már az ember orrán lógott le egészen a lába ujjáig.
– Látod, bolond, oda a második kívánság. Vegyük le!
Próbálja az asszony, de bizony a kolbász egészen odanőtt.
– Hát bizony ezt le kell vágni. Egy kicsit az orrából is lecsippentünk, nem olyan nagy baj az!
– De azt nem engedem! – rémült meg az ember.
– Bizony ha nem, élete végéig így fog sétálni a kolbásszal.
– Dehogy fogok, a világ minden kincséért sem! Tudod mit, asszony, van még hátra egy kívánság, kívánd, hogy a kolbász menjen vissza a lábosba.
– Hát a többi kívánság hol marad? –vonta kérdőre a szegény embert a felesége.
– Már hiába, én ilyen bajusszal nem járok. Kívánd hamar, hogy a kolbász menjen vissza a lábasba.
Mit volt mit tenni, a szegény asszonynak csak azt kellett kívánni, hogy a kolbász essék le az ura orráról. Megmosták, megsütötték, s jóízűen az utolsó falatig megették. Evés közben szépen megbékültek, s elhatározták, hogy többet nem pörölnek, hanem inkább dolgoznak szorgalmasan. Jobban is ment dolguk, idővel tinót is, lovat is, malacot is szereztek, mert szorgalmasak és takarékosak voltak.
További rövid szöveges mesék ide klikkelve találhatók.
