A kék meg a sárga rövid mese
Egyszer egy kék meg egy sárga festékpötty egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.
– Nem menne kicsit távolabb? – mondta ingerülten a kék.
– Menjen maga – válaszolta a sárga –, s különben is, talán köszönne!
– Még hogy én köszönjek?! Egy sárgának! – morgott a kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki.
– Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm?
– De azt. Ha nem látná, én a kék vagyok!
– Engedje meg, hogy fölkacagjak – mondta gúnyosan a sárga –, hiszen maga a legközönségesebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem… és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba.
– Először is maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert… brr… vagy sárga vizet! Egyáltalán, hogy mer megszólalni mellettem!
– Mindig tudtam, hogy nagyon közönséges, de hogy ennyire! Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohasem válok unalmassá…-kezdte a sárga, de nem fejezhette be.
Összefolyt a két festékpötty. Nem volt már se kék se sárga. Zöld lett belőlük.
További rövid szöveges mesék ide klikkelve találhatók.
