info[kukac]gyermekkelvagyok.hu

Égig érő mesefa rövid mese

Égig érő mesefa rövid mese

 

Egyszer volt a világon egy szegény öregember. Magányosan teltek-múltak a napjai, nem volt annak se fia, se borja. Egy-szer, ahogy hazafelé ballagott, talált egy szem babot. Hazavitte, és elültette az udvarába. Hát a bab kikelt, és elkezdett nőni. Nőtt, növekedett, mintha húzták volna, olyan egykettőre szárba szökkent. Addig-addig igyekezett, hogy egy szép magas fa lett belőle. De még akkor sem állt meg, hanem csak nőtt tovább. No, a végén már fölért az égig. Annál magasabbra már nem nyújtózkodhatott, elkezdett hát széltében terjeszkedni. Gyönyörű szép ágai lettek, aztán minden ágból egy kisebb ág is kihajtott.

Az öregember nagyon megörült, mert az óriásfa hűs árnyékot adott az udvarában. Még csak akkor lett nagyobb a boldogsága, mikor az égig érő fa elkezdte hullajtani a meséket. Szórta, szórta a sok mesét, utóbb már nem is győzte hallgatni az öreg. Annyi mese termett a fán, hogy megtelt velük az udvar, a falu, a város, a világ. A gyerekek persze nem bánták, éjjel-nappal elhallgatták volna a meséket.

Hogyan születik a mese? Miért van az, hogyha hallasz egy népmesét, sok ismerős részletet fedezel fel benne? Milyen hasonlóságok jellemzik a népmeséket? Miben különböznek mégis? Hogyan változik, alakul, szövődik új és új alakban ugyanaz a történet?

Egyszer aztán a fa tetején, de pont a kellős közepén nőtt egy szem bab. Ez a bab meg érett. Mint a barack, úgy leesett a fáról, és alig ért földet, hopp, kiugrott belőle egy szépséges kisfiú. Az öregember meg örömében elnevezte Babszem Jankónak. De hiába örült a kislegénynek, az bizony nem akart nála maradni.

– Nincs nekem itt maradásom, öregapám. Elindulok a világba, mert várnak a gyerekek. Azzal vette a tarisznyáját, és elindult világgá. Amerre ment, ezer kaland, ezer csoda kísérte útján.

A nagy, égig érő mesefán pedig még azóta is teremnek a mesék. Egyik szebb, mint a másik. Mindenki ismeri őket. Babszem Jankó meg csak vándorol, mindenhová benéz, hátha még nem hallottak róla. Ti meg, gyerekek, ha elmentek az égig érő mesefához, olyan mesét hallotok, amit még eddig nem meséltek nektek.

 

További rövid szöveges mesék ide klikkelve találhatók.

 

Gyermekkel vagyok

gyermekkelvagyok.hu

 

 

 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk, szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat.
Elfogad
Elutasít
Cookie beállítás