Miről álmodik a sündisznó?
November elején, amikor komolyra fordul az idő, és a fagy megcsípi a füveket, a sündisznó aludni tér. Előbb megveti az ágyát, meghemperedik a sárga levelekben, és becipeli magának a puha dunyhát egy szúrós, tövises bokor tövébe. Neki ugyanis a tövisbokor a kedvenc növénye.
Itt aztán mocorog, pislog, végül összegömbölyödik, és álmodni kezd.
Azt álmodja, hogy kint sétál a nyári ég alatt, tüskés bokrok lugasában, cserepes kaktuszok között, A sündisznó álmában nincsenek se kutyák, se rókák, ezért egyenes tartással, nyugodtan sétafikál a barátságos világban. A tüskés bokrokon szemrevaló, szép bogáncsok nőnek. Ugyanis a sünmalacok bogánccsal kedveskednek az idősebbeknek születésnapjukon vagy névnapjukon.
Álmában szelíd, nyári estén sétál a sündisznó, és összetalálkozik a mérges viperával. A vipera dúl-fúl mérgében, rá is sziszeg a sündisznóra:
– Térj ki az utamból, vagy vége az életednek!
De a sündisznó bátran feleli:
– Nem térek ki, nem félek ám tőled!
Azzal verekedni kezdenek, és a kígyó alulmarad. Álmában ugyanis a sündisznó nagyon bátor, még a rókát is megropogtatná, ha élne egyáltalán róka a sündisznó álmában.
A csata után diadalmasan eltipeg az égig érő szilvafa alá, melyről percenként leesik egy-egy érett szilva, és a sündisznónak odajárnak lakmározni meg táncolni. Két lábra állnak, összefogóznak, de vigyáznak, hogy meg ne döfjék egymást a tüskéikkel, aztán nekikezdenek forogni. Ropják a táncot, s ha elfáradnak, kínálgatni kezdik egymást: parancsoljon, édes bátyám, egy kis szilvát vegyen, komámasszony.
Így trécselnek, udvariaskodnak egymással, míg meg nem legyinti orrukat a hűvös esti szellő. Akkor véget vetnek a lakomának, és danolászva nekiindulnak a sötétségnek. Bátran és boldogan. Mert a sündisznó úgy álmodja, hogy semmitől sem kell ijedelmében összegömbölyödnie.
További rövid szöveges mesék ide klikkelve találhatók.
